a Göd várost vezető Összefogás Frakció blogja

Gödi Összefogás

Egy településfejlesztési szerződés – és ami mögötte van

a Temető-tábla beépítéséről

2019. augusztus 29. - Gödi Összefogás

A jószándékkal kikövezett út is vezethet igen rossz helyre. Hát még, ha a jó szándék is hiányzik!

 Mit fogadott el az önkormányzat?

Göd önkormányzati képviselőtestülete a polgármester vezetésével rendkívüli ülésen megszavazta, hogy a Temető tábla területére egy beruházó 677 lakóegységet építsen. A vállalkozó számára előírt kötelezettségek kizárólag a „fejlesztési terület” szükséges infrastruktúrájára vonatkoznak. Ezekre az utakra és közművekre a beruházó az átminősítésből adódó komoly haszonnak csupán töredékét fordítja, a területen kívül szükséges beruházások mind az várost és az adófizetőket terhelik.

Ennyi a történet lényege. Ez idáig még lehetne egy településfejlesztési jószándékkal kikövezett út, de nézzük meg, mindez hová vezet.

Mi is fog itt épülni?

Először is a tervezett „rendezés” áttekintése:

Hogy annak mi az oka, hogy a sárga területek megmaradnak mezőgazdasági területnek (szántóföld), míg a többi – változó sűrűséggel – beépítésre kerül, nos ennek csak a főépítész vagy a polgármester lehetne a megmondhatója. Észszerűnek semmiképpen sem tűnik az ötlet. Vélhetően az áll a háttérben, hogy ezen területek tulajdonosai (még) nem kedvesek az önkormányzatnak, így ezek fejlesztése nem annyira fontos, hogy rendkívüli ülések sorozatával egyengessék a fejlődés útját. Romantikus kép lesz a modern lakóparki környezet közepén a szántás, aratás. A mezei munkával járó felhordott sár eltakarítása már kevésbé romantikus, a nagyüzemmel járó permetezés vagy trágyaszórás meg teljesen illúzióromboló.

Lépjünk túl a kivételezésen és nézzük, mi is épülne.

A területre minden iratban különböző számú lakóegységgel számoltak. Csak példaképpen, az első számok 690 lakásról szóltak, a 2017 évben véleményezésre kiküldött anyagban 612 lakás volt, a tavaly novemberi tervezet 672 lakásról szólt, a hirtelen rendkívül sürgőssé vált szerződés 677 lakás létesítését tervezi. Az Oázis építésekor láttuk, hogy bizony néha sikerül ügyesen megoldani okosba, de ettől most tekintsünk el. A beépítési terv vázlatrajzán más érdekeségre is bukkanhatunk. Az előző rajzon még szántónak meghagyott területen takaros utcák sorakoznak fehér háttérben – csak nem második ütem vár ránk? A végleges beépítés sokkal több lesz, hogy mennyi, azt egyelőre nem tudjuk.

Hogyan fog mindez megvalósulni?

Leginkább úgy, hogy a következő 3-4 évben nagyjából folyamatos, intenzív építési tevékenység lesz, az ezzel járó teherforgalommal, zajjal, porral.

A forgalom egy része érinteni fogja magát az Oázis lakóparkot is. Az egyszeri nagy építéssel járó egyéb terhelés (pl. az építőmunkások elhelyezése, mozgása) további kihívásokkal jár a környéken lakók számára.

Mit jelent ez a városnak?

Egyelőre térjünk vissza a szerződéshez és az abban tervezett 677 lakáshoz. Gödön 2017 végén mintegy 7000 lakás volt, így a tervezett lakásszámbővülés mintegy 10 %. Ennek átlagos lakosságszámát alapul véve a 677 új, lakóparki lakásba érkező lakosságra a város vezetői ezt a becslést fogadták el:

Nézzük csak a tervezett gyereklétszámot. Most komolyan, csaknem 700 lakásra 376 gyerekkel számolni? Az Oázis példája alapján az 1500 sem lenne túlzó, de 1200 a minimum. És akkor nem számoltunk ugye az esetleges lakásszámnövekedéssel, vagy a rajzok alapján várható második ütemmel.

Nos, nézzük, mit gondolnak a gyerekek elhelyezéséről vezetőink:

Józan ésszel belátható, hogy ez messze nem reális tervezés. A beköltözők közoktatási ellátása (bölcsőde, óvoda, általános iskola) ennél sokkal komolyabb probléma lesz. Egy közepes falunyi ember, mintegy 2500 fő, kötődések nélküli, de érthető igényű, túlnyomóan fiatal családos népesség kerül be a városba. Egy ekkora faluban rendesen saját óvoda, iskola, posta, orvosi rendelő van. Ezekből már most is szűkében vagyunk, mi lesz, ha megérkeznek?

Ráadásul ez a rengeteg ember reggelente kénytelen lesz megmozdulni. Autóval, mert tömegközlekedése nincs. A család egyik fele dolgozni, a másik ide-oda viszi a gyerekeket. Aztán délután ugyanez visszafelé. Fel vagyunk erre készülve? Vannak ehhez útjaink, parkolóink?

Az ellátásnak van még egy igen kellemetlen része is: a szennyvíz.

A hivatalos anyag erről egészen diszkréten ezt írja:

Nos, a Dunakeszi tisztítómű olyannyira kapacitásai határán van, hogy rendszeresek a túlfolyások. Dunakeszi bővülése folyamatos, Gödön is minden nagyobb utcában vannak épülő házak. Erre a szennyvízrendszerre ráterhelni további csaknem 700 lakást, 2500 embert – ezt mindennek lehet nevezni, csak gondos városgazdálkodásnak nem.

A félreértések elkerülése érdekében: a várost lehet, és kell fejleszteni. A beépítetlen területeket is be lehet építeni. Azonban ezt nem ötletszerű nagyberuházásokban, hanem tervezett, átgondolt városfejlesztéssel, a meglevő környezet folyamatos rendezésével, a városi infrastruktúra lakossági igényekhez igazításával lehet csak megoldani.

Évtizedes terveket felelős vezetők nem a ciklus utolsó hónapjaiba belegyömöszölt rendkívüli üléseken fogadnak el rohamtempóban.

És ez már biztos, hogy így lesz?

Nem, egyáltalán nem biztos.

Maga a szerződés is számos helyen utal arra, hogy előfordulhat: egyik vagy másik részfeltétel nem teljesül, egy-egy szükséges intézkedés mégsem jön létre. A beruházó tudja, hogy valójában ezt a projektet kikényszeríteni nem tudja.

Ez a projekt kizárólag akkor teljesül, ha az önkormányzat ezt végigviszi, az itt élők kárára és a beruházó hasznára.

Mit tehetünk?

Számos lehetőség van: lehet helyi népszavazást kezdeményezni, csoportos kérdéseket intézni a polgármesterhez, sőt, a tárgyi tévedések és a különösen egyenlőtlen feltételek miatt akár a szerződés megtámadása sem elképzelhetetlen.

Választópolgárként a közelgő választásokon dönthetünk: olyan önkormányzattal szeretnénk tovább intéztetni gödi ügyeinket, akik évtizedekre meghatározó kérdéseket minden szakmai és civil vélemény ellenére, téves adatok alapján rendkívüli sürgősséggel intéznek, vagy változtatni kívánunk - erre az egyetlen esélyes a pártok összefogása, Balogh Csaba polgármesterjelölt csapata.

Ha a szerződés megtámadása nem is visz teljes sikerre, az teljesen bizonyos, hogy egy felelős, a lakossággal együttműködő és a beruházókkal érdemben tárgyalni képes önkormányzat sokat tehet a helyzet javításáért.

 Fülöp Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://godiosszefogas.blog.hu/api/trackback/id/tr215029038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tranquillius 2019.08.30. 10:37:13

Ha esetleg van időtök összeszámolhatnátok hány hektár zöldfelület pusztult el és pusztul el a közeljövőben Gödön a polgármesternek köszönhetően. Szerintem már www.youtube.com/watch?v=vsL0HH2TZwA :(

zFuly 2019.09.05. 08:34:23

@Tranquillius: Sajnos most nem tudom pontosan számosítani.
Csak a Samsung kb. 30 ha erdő, 70 ha szántó és gyep, a lakóparkok szintén 100 ha körül.
Ennek fejében viszont egyetlen négyzetméter zöld felület sem kapott rendes gondozást, karbantartást, új telepítésről nem tudok.
Ezen (is) változtatni akarunk.

Öregkocogó 2019.09.09. 08:08:55

Tisztelettel kérdezem, hogy a potenciális vevőkkel - majdani lakókkal - fogják-e közölni, hogy egy "teljesen környezetbarát, veszélytelen, megfelelő biztonsági sávval elválasztott, ja és csendes" SAMSUNG által fémjelzett HATALMAS ipartelep épülget mellette, kicsit nagyobb ütemben mint a környező lakóparkok. Bár gondolom itt lesz majd 3-5 sor gyorsan növő nyárfa - tavaszi pihékkel együtt - a megfelelő zaj- és porvédelem érdekében. Mert ugye nézzük és lássuk az egészet - Göd és környéke - ne csak a saját udvart és zsebet.

Hlavács Judit 2019.09.09. 20:36:29

@Öregkocogó: Ijesztő szerintem az is, hogy azért épülnek társasházak, hogy olcsó legyen. A vevők felveszik a CSOK-ot meg a hitelt, majd szembesülnek vele, hogy (két) autó nélkül mozdulni sem lehet, sosem jön el a pillanat, amikor a gyereket már nem kell suliba vinni, mert elég nagy, hiszen tömegközlekedés az nem elérhető, ingázni a budapesti munkahelyre nagyon sokba kerül és időben sem kevés... És még jó, ha összejönnek a bevállalt gyerekek, és el sem válnak. Ebből lesz a következő hitelválság. De ne legyen igazam...

zFuly 2019.09.10. 10:29:50

@Öregkocogó: Sajnos az erdősávok már tervekben sincsenek.
Nem csak az ide jönni kívánók, de saját érdekünkben is meg kell állítani ezt a történetet.

Öregkocogó 2019.09.12. 14:00:43

Hát igen, ez egy kiváló példa arra, hogyan működik ma Magyarország. A haszon, a lenyúlható pénz a fontos nem a polgárok, azok jóléte, a fiatalok jövője, a koncepció. Illetve a koncepció az maga, hogy csináljunk minél előbb, minél több pénzt, a legkevesebb ráfordítással, energiával. A többit majd megdumáljuk, kiplakátoljuk (Mögöttünk a kormány) vagy jönnek az ügyvédek, oszt jónapot, mint az már elhangzott. Korom szerint nosztalgiázhatok egy kicsit, élve egy pár újonnan létesített lakótelepen, csak visszaidézni tudom, hogy ott volt bolt, szolgáltatás, tömegközlekedés, bölcsöde, óvoda, iskola - általános, közép - és arra törekedtek a tervezők és megvalósítók, hogy ott ÉLJENEK az állampolgárok és csak lakjanak. A kommentek előtt leírom, nem hiányzik a tíz emeletes, száz lakásos lépcsőház, de rend, az átgondoltság és az előrelátás, az igen. Ezeket még lehetne tovább fejleszteni a kollektív bölcsesség millió új színtereit kihasználva, de hát a mostani önkormányzati tisztségviselők a Samsung fejlesztés témában előadott teljesítménye előrevetíti a temető tábla - ki az a h... aki temető mellé akar költözni, kérdezte a feleségem - jövőjét. Ezért egyetértek a blog záró gondolatával, tényleg ilyen város vezetésre van szükségünk? Ha mi nem változtatunk, semmi nem fog változni.

zFuly 2019.09.16. 20:29:52

@Öregkocogó: rajta vagyunk, hogy változzon.
És ebben minden támogatást köszönünk!
süti beállítások módosítása