a Göd várost vezető Összefogás Frakció blogja

Gödi Összefogás

Megint a Samsungról - válasz a felvetésekre

2019. szeptember 19. - Gödi Összefogás
Érdekes bejegyzés jelent meg Göd hivatalos csoportjában, amit polgármester úr megosztott a Gödiekben is. Név szerint szólítottak meg, a Samsung ügyében írt cikkemmel kapcsolatosan ezt sikerült írni: "rendkívül sok pontatlanságot és téves megállapítást tartalmaz, jóindulatúan azt feltételezzük, hogy csak a megfelelő szakmai hozzáértés és információk hiánya miatt."
 
Pápai Zoltán (önkormányzati szakértő) és vele együtt Markó polgármester úr úgy érezte, saját álláspontját el kell mondania, hogy "segítségképpen tisztázzuk ezeket a fontos kérdéseket"Én minden tisztázásnak állok elébe - aminek alapja, hogy az, hogy lássuk mindkét oldalt, majd beszéljünk róla.

Itt sajnos egyik sem történt meg.

Pápai Zoltán hosszasan fejti ki álláspontjukat. Van, amit el tudok fogadni (néhány pont), van számos, amin lehetne vitatkozni, mert erősen véleményes (nézőpont kérdése), és vannak olyan alapvető állítások, melyek sajnos nem felelnek meg a valóságnak.
 
A cikk a nyitottnak tűnő indítás után többször minősít, sőt, a zárszóban már rosszindulatú feltételezést is nyakamba varr. Kikérhetném magamnak, különösen egyes tények furcsa magyarázata kapcsán, de nem teszem. Egymás minősítésével nem megyünk előbbre. Gödnek nem érdeke, hogy beszólogassunk egymásnak, Gödnek az az érdeke, hogy beszéljünk egymással.

A hosszú írás minden pontján nem mennék végig, csupán néhányat emelek ki, az egyszerűség kedvéért sorban haladva.

"A Samsung SDI gödi akkumulátor gyára semmit nem visz vagy vesz el Gödtől, ellenben biztos fejlődési lehetőséget teremt városunknak. 
Nincs abban vita, hogy ez egy lehetőség. A kérdés, hogy érdemes-e, milyen áron, és ha megragadjuk, hogyan tesszük.
"Szó sincs róla, hogy egy cégre alapoznánk a város jövőjét"
Idézem a legfrissebb, szeptember 18-i (rendkívüli ülésre készült) előterjesztést: "a város gazdasági és pénzügyi helyzete egyre kedvezőbb, mivel a SAMSUNG SDI, mint a város legnagyobb adófizetője, folyamatosan növeli a termelését, és ingatlant is vásárolt az Önkormányzattól." A legújabb adócsökkentést a SAMSUNG SDI befizetésére alapozták. Ha ez bármilyen okból elmarad, vagy csak időszakosan csökken, mit teszünk? Tartalékunk biztosan nincs, mert az ingatlaneladásból származó egyszeri bevétel sem volt elég, az iparűzésiadó-előleget is költi a város. Ami ezekben a hónapokban történik, az - az előterjesztések, illetve polgármester úr indoklása alapján - mind a SAMSUNG-bevételekre alapozott beruházás, jutalomosztás és adócsökkentés. Mi ez, ha nem egy cégre alapozott jövő?
"telepítése és üzemeltetése során különös figyelmet fordítanak a környezetvédelmi, műszaki biztonsági és iparbiztonsági követelményekre is."
Bárcsak látnánk ebből bármit is! Sajnos nem látunk, sőt, egyes felelősebb önkormányzati emberek keményen (de kevés eredménnyel) küzdenek ennek megvalósulásáért, valamint megismerhetőségéért. Gödi civilnek kell pereskednie, hogy kiderüljön, a katasztrófavédelem végzett-e egyáltalán bármiféle ellenőrzést az üzem területén.
Az ilyen volumenű beruházásokat minden esetben nagyon komoly, minden részletre kiterjedő felmérések, kutatások előzik meg, különösen ha ez a cég több területen is piacvezető a világon.
Lehet, hogy amúgy minden esetben így van, a gödi tapasztalatok mindenesetre ennek erősen ellentmondanak. Az építkezés látszólag teljesen ötletszerűen folyik, folyamatos az építési tervek módosítása, a tervektől eltérő építkezés. Senki sem látja azt a szabad, felvehető fizikai munkaerő tömeget, aki sorban állna a gyárkapuban a felvételért. Senki nem tudja (vagy árulja el), mikor kezdődött a gyártás, meddig tart a "próbaüzem", mikortól "éles", melyik építési ütem mikor kezdődik vagy ér véget. Nem tudjuk, miért jön ide, nem tudjuk, mit akar, ezért azt sem tudhatjuk, mikor dönt úgy, hogy elmegy. 

Ami az erdő „letarolását” illeti: amikor a bővítés miatt a régi telephely déli határán lévő állami tulajdonú erdő letermelése vált szükségessé, a város vezetése harcolta ki, hogy az egyébként is véghasználati korba került, mintegy 25 hektár területű erdőültetvényt a kötelező, ebben az esetben máshol megvalósult csereerdősítésen túl Gödön is pótolják. 
Tehát nincs vita abban, hogy a 25 hektáros erdőt a beruházás miatt vegetációs időszakban tarolták le. Abban sincs vita, hogy a kötelező erdőpótlás csak részben lesz Gödön. A Pilisi Parkerdő az ország egyik legjobb erdészete, magától véletlenül sem vágna tarra 25 hektárt egyben, különösen nem vegetációs időszakban. Ezt valaki nagyon áttolta. Miért is éri meg nekünk erdő helyett gyár, ha lett volna mód más megoldásra is?
Persze, tudom, a beruházó érdeke, hogy így legyen.
És város érdeke hol maradt?

"Környezetvédelmi, műszaki biztonsági, iparbiztonsági és vagyonvédelmi kockázatok miatt több megoldhatatlan problémát okozna, ha a gyár területét egy autópálya szelné keresztül."
Intenzíven érdekelnének ezek a kockázatok. Ipari mérnöki háttérrel, technológiai ismeretekkel vagy azt látom igaznak, hogy ez egy zárt technológia, és akkor mindegy, hogy hol vannak az egyes üzemrészek (legfeljebb párszáz méterrel többet kell logisztikázni az üzemegységek között), vagy nem zárt a technológia, és lényeges, hogy ez épületek összeérjenek. 
A zajkibocsátási határérték túllépés problémájával a cég vezetése is tisztában van.
Érdekes, eddig tagadták a túllépést.
És röviden arról, mennyire veszélyes az üzem, vagy nem. Ezt nem idézem szó szerint, sok-sok szöveg, nekem címzett leminősítésekkel.
Azt Pápai úr is elismeri, hogy veszélyes anyagokkal dolgozó, kémiai folyamatokat lefolytató üzemről beszélünk, hivatalosan is megerősítve. Például az elektrolittároló kialakításánál robbanásveszélyesség miatt kellett speciális építési előírásoknak megfelelni, és sorolhatnám.
Sok mindent mondhatunk és tagadhatunk, de azon ne vitatkozzunk, hogy ez egy veszélyes anyagokkal dolgozó vegyi üzem. Ha a zárt technológia megsérül, veszélyes anyagok kerülnek a környezetbe. 

Mindezekeről a kérdésekről akár nyilvánosan is szívesen beszélgetek Pápai Zoltánnal, vagy bárkivel, akinek más a véleménye. Göd érdeke nem az odamondogatás, hanem, hogy beszéljük meg a helyi ügyeket.
Mindannyiunk érdekében remélem, hogy nem lesz baleset, hogy az összes szűrőt megfelelően telepítették, hogy a szikkasztó medencébe nem kerül oda nem való anyag, valamint, hogy az akkumulátorgyártás valóban olyan perspektivikus a SAMSUNG SDI számára, mint amennyire most bíznak benne.

Az önkormányzat azonban csak akkor "végzi jól a dolgát a Samsung SDI gödi beruházása kapcsán is" ha ezeken a reményeken túl is biztonságot ad a városnak. Itt sajnos sok-sok teendő van még.

A bejegyzés trackback címe:

https://godiosszefogas.blog.hu/api/trackback/id/tr1415125954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása