a Göd várost vezető Összefogás Frakció blogja

Gödi Összefogás

Közmeghallgatás után, előtt

2020. január 12. - Hlavács Judit

Január 8-án közmeghallgatás volt a Dunapart Nyaralóházak színháztermében, annak a katasztrófavédelmi hatósági engedélyezési eljárásnak a részeként, amelyben a Samsung a gyárban tárolt és felhasznált veszélyes anyagok mennyiségét szeretné a felső küszöbérték fölé emelni. Hogy az ügy mekkora érdeklődést vált ki, azt nem csak a zsúfolt színházterem, az élő facebook-közvetítés nézőszáma, hanem az országos média érdeklődése is bizonyítja - a közmeghallgatásról beszámolt az Átlátszó, a Mérce, a HVG, a 444...

A kérelem decemberi benyújtása, illetve a kiemelt beruházás miatt nagyon kevés érdemi idő volt az esemény megszervezésre, illetve az önkormányzatnak egyébként sincs túl nagy mozgástere az eljárásban. Ennek ellenére úgy érzem, sikerült élnünk a lehetőségeinkkel, és a gödiek visszajelzései (mind a facebook-csoportokban, mind a személyes találkozások során) ezt erősitik meg.

A Samsungot mi, az új városvezetés sem fogjuk tudni elüldözni vagy megállítani. Az építkezések tovább folynak, a zaj még határérték felett van, városszerte szaporodnak a munkásszállásként működő családi házak, vannak kérdések, (pl. hogy meddig terjeszkedik a gyár), amelyekre most sem kaptunk választ. De sokat léptünk előre. Az új vezetés azonnal felvette a kapcsolatot a Samsunggal, a tárgyalások azóta is folyamatosak. Azt gondolom, a cég is szeretné javítani a kapcsolatot a gödiekkel - ez így volt már az előző ciklusban, amikor okostantermet adtak át a Huzellában, csak ez keveseket hatott meg, mert a biztonságérzetet nem lehet tabletekkel és kivetítővel megvásárolni. 

Ezért a mi legfontosabb kérésünk nem arról szólt, hogy pénzt vagy tárgyakat adományozzanak, hanem hogy garantálják, amennyire csak lehetséges, a gödiek biztonságát, mind havária, mind a normál működés során. Ahogy el is hangzott szerdán, a lakossági mérő- és riasztórendszer kiépítését a Samsung vállalja. Szintén jó szándékra utal, hogy a katasztrófavédelem képviselőinek távozása után további majdnem egy órán át válaszoltak azokra a lakossági kérdésekre, amelyek nem tartoztak a közmeghallgatás tárgyához.

Számomra a legnagyobb tanulsága az estének, hogy valóban milyen sokat számít az átláthatóság. Elindultunk ezen az úton, és még nagyon sok lépés van hátra, de az irány jó. Erre kell továbbhaladnunk, a Samsunggal kapcsolatosan, és az önkormányzat működése során is. 

A közmeghallgatáson elhangzott, hogy a Samsung február 15-éig dönt a további bővítésről, annak ütemezéséről. 20-ára (vagy nagyjából akkorra) pedig szeretnénk egy újabb lakossági fórumot szervezni, ahol az önkormányzat is bemutathatja, mi történt, illetve mit tervez a céggel kapcsolatosan, illetve reményeink szerint a most nyitva maradt kérdésekre is (legalább nagy részben) választ kaphatunk.

A Samsung lakossági tájékoztatói a katasztrófavédelmi engedélyezessel kapcsolatban, illetve az emailen beérkezett kérdésekre adott válaszokat tartalmazó ppt innen tölthető le.

A közmeghallgatásról készült felvétel itt nézhető meg. (4 óra 40 perc)

A bejegyzés trackback címe:

https://godiosszefogas.blog.hu/api/trackback/id/tr2915401562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása